Télbúcsúztató disznóvágás Boncodföldén

Szombaton reggel nagy volt a sürgés-forgás a Faluház környékén. Meghozták az óriásra hizlalt disznót, amit a férfiak azonnal nagy szakértelemmel neki is láttak megperzselni és megtisztítani. Mindenki tette a dolgát, és aki csak nézelődni jött, ő is gyorsan kedvet kapott a munkához.

A rendezvény egyik fénypontja a kolbásztöltő verseny volt, ahol a csapatok serényen dolgoztak, de közben jutott idő az élcelődésre is.

 Lassan bemelegedett a kemence, amiben sorra kerültek be az óriási tepsik a sok-sok finomsággal. Rotyogott a paradicsomos káposzta, az üstökben abálódott a belsőség és a hurka, míg egy másik nagy edényben már el is készült a frissen kisült zsír.

Estefele megtelt a Faluház, ahol közösen fogyasztották el a sok finom ételt. Közben a zsűri értékelte a kolbászokat, amit a versenyzők készítettek. Vidám hangulatban, zeneszó mellett telt a vacsora. Desszertként farsangi fánk, eper és barack lekvárral, valamint torta került az asztalra.

A télbúcsúztató disznóvágás Boncodföldén nemcsak a hagyományok ápolásáról, hanem a közösség összekovácsolásáról is szólt. A jó hangulat, a közös munka és a finom ételek ünnepe volt ez a szombati nap, amelyre minden résztvevő szívesen emlékszik majd vissza.

Válogatás a hétvégi disznóvágás képei közül:

By admin

advanced-floating-content-close-btn