Retro Majális Boncodföldén

Retro Majális Boncodföldén

2025. május 1.

Május elsején Boncodföldén igazi ünnepi hangulat uralkodott, hiszen megrendezésre került a Retro Majális.

 A rendezvényünket jelenlétével megtisztelte Vígh László Országgyűlési Képviselő Úr, aki üdvözölte a lakosságot és köszöntőjével még inkább fokozta a jó hangulatot.

 A rendezvény a Mura Térsége Tűzoltózenekar felvezetésével indult el, akik gondoskodtak arról, hogy mindenki jó hangulatban kezdje a napot. Az élénk és vidám felvonulás a falu utcáit körbejárva mindenki számára elérhetővé tette az ünnepi élményt, még azoknak is, akik személyesen nem tudtak részt venni.

Siposné Rigbauer Ildikó közművelődési szakember és Dervalics Renáta a Nemzeti Művelődési Intézet Zala vármegyei igazgatóságának térségi asszisztense megnyitotta a Faluházban az évközben tartott kézműves szakkörökön készült termékekből összeállított kiállítást. Az alkotások bemutatása nemcsak a résztvevők kreativitását tükrözte, hanem egyben inspirációt is nyújtott a látogatóknak.

Az újonnan alakult Boncodföldéért Polgárőr Egyesület tagjainak Zsuppán Ernő, az egyesület elnöke, kiosztotta az igazolványokat.  Az egyesület megalakulása és munkája a közösség biztonságának növelését célozza, és az igazolványok átadása szimbolikus lépés volt a közös célok elérésében.

Természetesen az igazi majális sör és virsli nélkül elképzelhetetlen, így nem hiányozhatott e gasztronómiai élvezet sem. Az ínycsiklandó ételek és italok mellett számos aktivitás várta a látogatókat. Az ügyesebbek kipróbálhatták fafaragó képességeiket, míg a merészebbek lovagolhattak. A kicsik és a nagyok is csillámtetoválással ékeskedhettek, ami különleges élményt nyújtott számukra.

Akinek vásárolni volt kedve, válogathatott a szebbnél-szebb kézműves termékek közül, amelyek között igazi kincsekre lehetett bukkanni. A vásár hangulata magával ragadó volt, és mindenki megtalálhatta a számára legkedvesebb darabot.

Összességében a Retro Majális jó hangulatban telt, és egy kicsit talán összekovácsolta a mi kis falunkat. Ez a nem mindennapi esemény valóban különleges pillanatokat hozott mindenki életébe.

By admin

advanced-floating-content-close-btn
Boncodfölde Község Önkormányzata
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.